Ponty horgászat olcsón!

Ponty horgászat a megfelelő helyen!

 

A ponyt horgászat fontos feltétele, hogy a halakat megfelelő helyen, és időben próbáljuk horogra csalni. Ez a hal a szélesebb, és lassú mozgású vízterületeken szeret tartózkodni. A folyókon a parti kövezéseknél, bedőlt fák alatt, és sűrű növényzettel benőtt területeken szeret tanyázni. Ezeket a helyeket csak akkor hagyja el, ha táplálékot keres. A vermelő helyeken történő horgászatot nagyon megnehezíti a környezet, az akadók és kövek, ezért érdemesebb akkor próbálkozni amikor ezeket a helyeket elhagyja.

Általában az éjszakai “pihenés” után, a hajnali szürkületben indul el a pontycsapat néhány jó falat után nézni. Ilyenkor a partközeli, melegebb vizekben kutatnak, és a partvonallal párhuzamosan, folyamatosan haladnak, kivéve ha olyan területre tévednek ahol nagy mennyiségben van jelen táplálék, mert ott szívesen elidőznek. Ilyen terület lehet a pontyhorgász  által etetett vízterület. Állóvizeken szinte bárhol megfelelő ha folyamatosan bejuttatunk táplálékot. A folyómederben viszont fontos hogy olyan helyre dobjuk a pontyos etetés alapanyagát, ahol a sodrás nem tudja magával vinni. A gödrök és törések megfelelőek ehhez.

Miután elfogyasztották a reggelit, utána a mélyebb vizekbe, vagy a vermelő helyeikre visszavonulnak és békés semmittevéssel töltik az időt. Késő délutáni órákra ismét megéheznek, így újra útnak indulnak és jó tájékozódó képességüknek köszönhetően a sötétségben is sikeresen táplálkoznak. A ponty vonulása és táplálékkeresése a vízfelszínen is látható. A meder alján felkavarják az üledéket, és zavarossá teszik a vizet. A mocsaras területeken a túrás következtében gázok szabadulnak fel, és a vízben ez jól látható, valamint a nád és egyéb növények mozgása is jól jelzi az aktivitást.

Mikor horgásszunk?

 

Mivel melegkedvelő fajtáról beszélünk, ezért csak a számára megfelelő hőmérsékletű vízben aktív. A ponty horgászat sikeréshez a 8-9 °C és 28-30 °C közötti tartomány a megfelelő. Az alsó határ inkább tavasszal jellemző, amíg a környezete nem melegszik fel az adott hőmérsékletre, addig passzív marad. Viszont a kiváló képességeinek köszönhetően, alkalmazkodni tud a lassan lehűlő vizekhez, így a gyakorlott pontyhorgász akár a tél kezdetén is sikeres lehet.

A melegebb nyári hónapokban ha a hőmérséklet meghaladja a 30 °C-t, akkor a ponty nagymértékben passzívvá válik /ilyenkor az amúr horgászat sikeresebb lehet/. Ez legtöbbször a víz oxigéntartalmának csökkenése miatt fordul elő. Az olyan területeken ahol kevés a vízinövény ott a gáztartalom tartalom alacsonnyá válik. Olyan időszakban, amikor az időjárás hosszabb ideig nyugodt, és sem a szél, sem záporok nem kavarják fel a vízfelszínt, hogy nőni kezdjen a benne lévő oxigén mennyisége. Ennek az állapotnak a legszembetűnőbb megjelenése, amikor a pontyok a felszínen “pipálnak”. Ilyenkor próbálják hasznosítani a légkörből a gázokat.  Ebben az időszakban nem érdemes próbálkozni a megfogásukkal, mivel ilyenkor számukra a táplálkozás csak másodlagos, így kapásra egyáltalán nem számíthatunk.

Az ilyen időszakot egy kiadós zápor, vagy hidegfront érkezése változtatja meg, amikor az emelkedő légnyomás, vagy az erőteljes esőzés “bejuttatja” a szükséges oxigént a vízbe. Ha a pangási időszak napokig, vagy akár hetekig fennáll, akkor egy időjárási változás után a halak eszeveszett táplálkozásba kezdenek, és az óvatosságuk is alábbhagy. Ez remek feltételeket ad, hogy a ponty horgászat eredményes legyen. A növényekkel sűrűn benőtt területeken az oxigénhiányos időszak csak az esti szürkület és napfelkelte közötti időszakban fordul elő. A reggeli órákban a nap sugarainak hatására a növények elkezdenek oxigént termelni és a halak aktívvá válnak, és nincsenek annyira kiszolgáltatva az időjárásnak.

A fent leírtak alapján tehát a legjobb időszaknak a reggeli, és az esti szürkületi órák felelnek meg. Kedvező feltételek esetén az éjszakai időszak is sikeres lehet a pontyhorgász számára.

Változatok a ponty horgászatára

 

Magyarország egész területén eredményesen horgászhatunk erre a halra. Az állóvizeken könnyebben, a folyóvizeken viszont, a környezeti tényezők miatt nehezebb a ponty horgászat.

Ha olyan területen horgászunk, (természetesen ez csak vadvizeken fordul elő) ahol láthatóan még nem próbálkoztak, ott mindenképpen végezzünk szoktató etetést. Ezen a területen élő halak kis valószínűséggel találkoztak még a horgászok által felkínált anyagokkal. A statisztikák szerint a leginkább bevált természetes csali és etetésre alkalmas takarmány a ponty horgászat olcsó megoldása érdekében a kukorica. Ezt a gabonafajtát olcsón be lehet szerezni nagy mennyiségben. Az ember könnyen elcsábul a manapság reklámozott szuper etetőanyagok hallatán. Az az érzés keríti hatalmába, hogy csak akkor lesz eredményes ha ezeket használja. Nem kételkedem ezen anyagok hatékonyságában, csak nem sok lehetőségem volt még kipróbálni és tesztelni, így véleményt sem tudok róla mondani. Ezért inkább a régi technikákban hiszek.

A szoktató etetés hosszabb időt is igénybe vehet, de hogy addig se maradjunk kapás nélkül, kínáljunk fel a természetes táplálékot csaliként. Az ilyen anyagokat a víz közelében fellelhető rovarok, magvak, rovarbábok teszik ki. Ezeket a rovarokat sikeresen helyettesíteni lehet csontkukaccal, vagy a kisebb földigilisztával. Ezek házi tenyésztéséről itt írtam.. Miután a szoktató etetés elérte a célját nagy hatékonysággal felszolgálható a horgon csaliként az etetésre használt anyag. Érdemes olyan keveréket bejuttatni ami többféle gabonát, esetleg apróra vágott főtt burgonyát is tartalmaz. Csaliként ezután felhasználható minden olyan anyag ami ezeket az anyagokat tartalmazza, többek között a pékáruk, nyers tészták stb.

Nem szabad elfeledkezni, arról hogy sokáig remek fogásokban legyen részünk, fontos a folyamatos etetés.

Megfelelő pontyozó szerelék készítése.

 

A ponty általában a meder alján keresi a táplálékot, így fontos a megfelelő pontyozó szerelék készítése. Kisebb eséllyel, de előfordul hogy vízközt, vagy a felszínen is megtalálható, így több pontyhorgász módszer is szóba jöhet.

A ponty fenekező szerelék összeállításához 3, maximum 4 méteres botot és 50-s, vagy nagyobb orsót szoktak használni. A 0,22-0,30 mm monofil, vagy 0,18-0,20 mm-s fonott zsinór tökéletesen megfelel, és arany középutat biztosít az tartósság, és az érzékenység között. Adott esetben, ha nincs akadály a környezetünkben, és nyílt vizeken horgászunk, akkor a vékonyabb horgászzsinórok is megfelelőek lehetnek. A horgokat tekintve a ponty horgászatra a 3-6-s méretű horgok megfelelőek. Ha kukoricával horgászunk akkor öblösebb, ha élő csalival, akkor hosszabb szárú horgot válasszunk.

Fenekező módszer

 

A ponty horgászat ezen módszerének a lényege, hogy a felkínált csalit, nehezék segítségével a fenék közelében tartsuk. Nehezéknek általában csúszóólmot, etetőkosarat, vagy rögzített cseppólmot szoktak használni. A végszereléket úgy érdemes elkészíteni, hogy a nehezéktől a horog 30-40 cm távolságra legyen. A ponty fenekező szerelék iszapos meder esetén tartalmazzon egy hungarocell golyót, kicsit megemelni a csalit, hogy ne vesszen el a fellazult talajban. Általában a legjobb ha 2 szem kukoricát lebegtetünk meg egy ilyen hungarocell golyóval, mert ez éppen csak megemeli a horgot annyira hogy látható maradjon a halak számára.

Ezzel a módszerrel kis mértékben a víz közötti horgászat is kivitelezhető, bár eléggé korlátozottan. Hosszabb horogelőkével a fenék felett 50-60 cm-el is felkínálhatjuk a csalinkat. Több hungarocell golyó használatával, vagy a boltokban kapható puffasztott gabonákkal sikeresen felemelhető az egész szerelék. Célszerű a nehezék és a horog közé egy hasított ólomsörétet helyezni. Mivel ez mozgatható a zsinóron, így a fent említett korlátok között változtatható a csali, vízben elhelyezkedő magassága.

A kapásokat többféleképpen figyelhetjük. Bedobás után, amikor a súly elérte a feneket, a fölösleges zsinórt feltekerjük és kissé megfeszítjük. A botokat úgy helyezzük el hogy merőlegesen álljon a zsinór irányára, így a bot érzékeny végének mozgása jelzi a kapást. A másik módszer amikor a zsinór és a botok is egy irányban állnak, és két gyűrű között kapásjelzőt helyezünk el. Ilyenkor az eszköz függőleges mozgása jelzi a sikert. A harmadik módszer az elektromos jelző. Ezek az eszközök egyszerű bottartókra szerelhetők. A széles termékkínálatnak, és sok kedvező árú terméknek köszönhetően ez a módszer is megfelelő lehet a ponty horgászat olcsó megoldására. Úgy kell ráhelyezni a horgászbotot, hogy a zsinór a szerkezet görgőjébe feküdjön. A görgő mozgása hanghatást kelt, és ez jelzi hogy gazdára talált a csalink.

Felszíni és víz közti ponty úszós szerelék.

 

Előfordul hogy a ponty elhagyja a meder alját, és a felszín felé indul. Ezt lehet hogy azért teszi mert kevés táplálékot talál a fenéken, vagy oxigénben dúsabb területeket keres, de lehet hogy csak a napfény által felmelegített felső vízrétegbe igyekszik. Sokszor látható a nyári hónapokban, hogy a nagyobb pontyok “napoznak” a felszín közelében. Ez nem összetévesztendő azzal az esettel amikor az oxigénhiány miatt a felszínen “pipálnak”, és ügyet sem vetnek a horogra. Amikor a ponty “napozik” akkor könnyen horogra csábítható egy felszínen felkínált gusztusos falattal.

A felszíni ponty horgászat a szerelékből kiindulva nem tűnik nehéznek, azonban a csali felszín úsztatása nem egyszerű. Ezt a módszert a tavaszi és őszi időszakban érdemes alkalmazni, amikor a víz hőmérséklete 12-15 °C körül mozog. Ilyenkor a ponty a felső, melegebb vízrétegben szeret tartózkodni, és táplálkozni. A felszíni horgászathoz kenyeret, vagy kiflit érdemes használni. A zsinórra nem kell semmilyen nehezék, mert egy nagyobb darab kenyérhéj beáztatva elég súlyt biztosít a bedobásra, ugyanakkor jól tart a horgon. Ha biztosra akarunk menni akkor hajszálelőkével, bojlis módszerrel is rögzíthető. Állóvízen akár több kenyérdarab is, a horogra rögzített csalink köré dobálható.

A víz közti horgászat a pontyos úszós szerelék használatával kivitelezhető. Ez a módszer a nyári hónapokban eredményes. A lényege, hogy a felkínált csalit, minél természetesebb módon a vízoszlop különböző magasságaiban tartsuk. Fontos hogy a szereléket úgy állítsuk össze, hogy változtatható legyen az úszó és a horog közötti távolság. Akár 20-30cm változtatás is sokat jelenthet.

Remélem tudtam néhány új infóval szolgálni.

Horgászoknak készült kapásindex, és halfogási esélyek ITT

Vissza a Főoldalra!

ponty horgászat olcsón