Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye
Napi halfogási esély előrejelzés
Heti kapásindex előrejelzés
Jász-Nagykun-Szolnok megye nem szűkölködik horgászvizekben. A magánkézben lévő sok horgásztó mellett, a vadvízi horgászok is találnak maguknak megfelelő vízterületet. Horgászvizek Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Ezen a területen több természetes horgászvíz is megtalálható, többek között a Hármas-Körös, a Zagyva, vagy a Hortobágy-Berettyó. A Berettyóról szeretnék annyit elmondani, hogy sok ismerősöm, rendszerint horgászik ezen a vízen, és nagyon sok szép hallal büszkélkedhetnek.
Tiszáról!
Az én rendszeres horgászterületem a Tisza. Már évek óta próbálom kiismerni ezt a szeszélyes és kihívásokkal teli horgászvizet. Elmondhatom, hogy öt évnyi keresgélés, és próbálkozás után, sikerült kiismernem a folyónak egy kis szakaszát, ami nagyon szép kapásokkal, és fogásokkal ajándékoz meg, amikor ebben a rohanó világban sikerül néhány órát a hobbimnak szentelni.
Néhány szóban leírnám a tapasztalataimat, és talán ezek az ország minden területén sikerre vezethetnek. Sokáig kerestem a megfelelő helyet, amit nem volt könnyű megtalálni. A Tisza legnagyobb részén a part meredek és szakadékos, valamint a növényzet is sűrűn benőtte. A közvetlen vízpart általában sáros, és nem könnyíti meg a horgász dolgát.
A legfontosabb, hogy olyan területeket keressünk, ahol a mederben egyenetlenségek, gödrök találhatóak, hiszen a folyó itt rakja le a hordalékát, és a táplálékot. Ezek a területek a vízfelületen jól észrevehetőek, hiszen itt a víz örvénylésbe kezd.
Etetés!
Ha ezeket a töréseket megtaláltuk, akkor csak annyi a dolgunk, hogy a halakat ott tartsuk. Én a fagyasztott módszert szoktam használni. Úgy néz ki, hogy 20-25 dkg takarmány kukoricát, egy megfelelő nagyságú edényben, felengedek annyi vízzel hogy éppen ellepje, majd a fagyasztóba teszem. Így ha 5 kg gabonát előkészítek, akkor 25 db kis tálam lesz.
A horgászat előtti napon ebből 8-10 db-t bejuttatok az meghorgászni kívánt helyre. A horgászat napján a maradékot is elviszem magammal, és rendszeres időközönként az összefagyott kukoricatömböt bedobom, ami a 20-25 fokos víznek köszönhetően lassan kienged, és folyamatosan adagolja az etetőanyagot.
Fontos, hogy csak olyan helyen végezzünk etetést, ahol a meder viszonyok megfelelőek.
Értékeljétek, hogy mennyire vált be a kapásindex és légnyomás előrejelzés, mert ezáltal fejleszthetjük az oldalon a fogási esély pontosságát.
0 hozzászólás