Kapásindex és légnyomás előrejelzés Jász-Nagykun-Szolnok megye

Napi halfogási esély előrejelzés

Heti kapásindex előrejelzés

Jász-Nagykun-Szolnok megye nem szűkölködik horgászvizekben. A magánkézben lévő sok horgásztó mellett, a vadvízi horgászok is találnak maguknak megfelelő vízterületet. Horgászvizek Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Mivel itt élek, így néhány infóval szolgálhatok, hogy a kapásindex és légnyomás előrejelzés Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a legjobban használható előrejelzést adja.

Ezen a területen több természetes horgászvíz is megtalálható, többek között  a Hármas-Körös, a Zagyva, vagy a Hortobágy-Berettyó. A Berettyóról szeretnék annyit elmondani, hogy sok ismerősöm, rendszerint horgászik ezen a vízen, és nagyon sok szép hallal büszkélkedhetnek.

Tiszáról!

Az én rendszeres horgászterületem a Tisza. Már évek óta próbálom kiismerni ezt a szeszélyes és kihívásokkal teli horgászvizet. Elmondhatom, hogy öt évnyi keresgélés, és próbálkozás után, sikerült kiismernem a folyónak egy kis szakaszát, ami nagyon szép kapásokkal, és fogásokkal ajándékoz meg, amikor ebben a rohanó világban sikerül néhány órát a hobbimnak szentelni.

Néhány szóban leírnám a tapasztalataimat, és talán ezek az ország minden területén sikerre vezethetnek. Sokáig kerestem a megfelelő helyet, amit nem volt könnyű megtalálni. A Tisza legnagyobb részén a part meredek és szakadékos, valamint a növényzet is sűrűn benőtte. A közvetlen vízpart általában sáros, és nem könnyíti meg a horgász dolgát.

A legfontosabb, hogy olyan területeket keressünk, ahol a mederben egyenetlenségek, gödrök találhatóak, hiszen a folyó itt rakja le a hordalékát, és a táplálékot. Ezek a területek a vízfelületen jól észrevehetőek, hiszen itt a víz örvénylésbe kezd.

Etetés!

Ha ezeket a töréseket megtaláltuk, akkor csak annyi a dolgunk, hogy a halakat ott tartsuk. Én a fagyasztott módszert szoktam használni. Úgy néz ki, hogy 20-25 dkg takarmány kukoricát, egy megfelelő nagyságú edényben, felengedek annyi vízzel hogy éppen ellepje, majd a fagyasztóba teszem. Így ha 5 kg gabonát előkészítek, akkor 25 db kis tálam lesz.

A horgászat előtti napon ebből 8-10 db-t bejuttatok az meghorgászni kívánt helyre. A horgászat napján a maradékot is elviszem magammal, és rendszeres időközönként az összefagyott kukoricatömböt bedobom, ami a 20-25 fokos víznek köszönhetően lassan kienged, és folyamatosan adagolja az etetőanyagot.

Fontos, hogy csak olyan helyen végezzünk etetést, ahol a meder viszonyok megfelelőek.

Értékeljétek, hogy mennyire vált be a kapásindex és légnyomás előrejelzés, mert ezáltal  fejleszthetjük az oldalon a fogási esély pontosságát.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Vissza a Főoldalra!

Kapásindex és légnyomás előrejelzés