Békés Vármegye
Napi halfogási esély előrejelzés
Heti kapásindex előrejelzés
Békés megye nagyon sok remek horgászvízzel rendelkezik, amikről az alábbi linken részletesebb leírás is látható. Horgászvizek Békés megyében.
Amit szeretnék kiemelni az a Békésszentandrás, Szarvas térségégen elhelyezkedő Körös, és a majdnem 30 km hosszú Holt-Körös.
Volt szerencsém ezeken a vizeken többször is horgászni, és nagyszerű fogásokban volt részem. A megfelelő technikával horgászva remekül beválhat a halfogási esélyek előrejelzés Békés megyének ezen a csodálatos szakaszán. A Holt-Körösök nagy része mára már országos hírű horgászparadicsom. Minden igényt kielégítő, bérelhető nyaralók sorakoznak, saját stéggel és csónakkal, a horgászvíz mindkét partján.
Legutóbb 2019 őszén töltöttem el egy hetet Békésszentandráson, ahol 5 éjszakát és nappalt sikerült végighorgászni, remek eredménnyel.
Családommal együtt érkeztünk a nyaralóba. Itt nem csak a horgászatnak lehet hódolni, hanem a nyaraló felszereltségének, és a környéknek köszönhetően aktív pihenéssel tölthető el az idő azoknak is akik csak pihenésre vágynak. A horgászszállás medencével, szaunával, jakkuzzival, és minden szükséges eszközzel volt felszerelve.
Megérkezésünk délutánján az első teendőm a beetetés volt. Közel 30 kg savanyított kukoricával érkeztem, és 3 nap alatt az egészet bejuttattam a stégről meghorgászható területre. Az első két napon nem nagy sikerrel jártunk, mert a csonti és kukorica csalinkra csak törpeharcsa, illetve kisebb kárászok, keszegek érkeztek.
Beszereztem tejsavas, illetve vajsavas csalikat a helyi horgászboltból, mivel az etetés is tejjel savanyított kukoricával történt. A harmadik napon aztán beérett a munka gyümölcse, mert sikerült horogra csalni nagyobb halakat is. A vajsavas csalival 3 db, 5 kg körüli amurt sikerült megszákolni. A pontyokat a tejsavas kukorica és csonti együttes felkínálásával sikerült megfogni.
Ez az eljárás csak egy volt a sok praktika közül ami beválhat. Mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, akkor töltsön el néhány napot, Békésszentandráson.
Értékeljétek, hogy mennyire vált be a halfogási esélyek előrejelzés, mert ezáltal fejleszthetjük az oldal pontosságát.
2 hozzászólás
Egy hozzászólás elküldése
Vissza a Főoldalra!
Ki vagy fed fel a neved is ėnis járok Szentandrásra èn is be etetek egy diszperzites vödörrel van úgy sorba 4_5 nap után ūresen megyek haza hal nèlkūl.fed fel lehg
aláb imèled
Kedves István!
Köszönöm az észrevételét. Én is csak egy horgász vagyok mint azok akik megnézik ezt az oldalt. Tapasztalatokat osztok meg, és információt próbálok adni a fogási esélyekről. A horgászat a módszerek kereséréséről szól. Ha az egyik tipp nem válik be akkor máshogy kell próbálkozni. A békésszentandrási vizek nagy része nyaralóövezet. Tavasztól őszig intenzíven horgásszák, és rengeteg etetőanyag kerül a vízbe. Én itt mindennap reggel és este beszórtam kb 10kg tejjel erjesztett kukoricát, egy kb. 8×3 méteres területre.